A tökéletes időzítés!

Hosszasan nézegettük az időjárás jelentéseket, kerestük a legalkalmasabb időpontot erre a látogatásra! Kegyes volt az időjárás, meghozta a várva várt sikert!
Tavaly nyár óta vártuk a lehetőséget, hogy felmehessünk megint a Jelovickába. Még a szokásos lóburgerünket is sietve majszoltuk, és már vágtattunk is tovább a bejáratott apartmanunk felé. Persze készültünk további tervekkel, de az elsődleges a Jelovicka, az egyszer már megtalált járat újra meghódítása. Az olvadás nagyjából megvolt, a környező hegyek rejtett hófoltjai is eltűntek, eső pedig néhány hét óta nem esett. Erre a hétvégére kellemes időt, meleget, és csak szórványos záporokat mondott az előrejelzés. Az első nap, alaposan felkészülve, palackjainkat megtöltve kezdtük meg a felderítést. Óvatosságból, mindenféle felszerelés nélkül, reggel felnéztünk a barlangba, a tóhoz, hogy ellenőrizzük a vízállást, vízmennyiséget, látótávolságot. A reményeinket alulmúlták a körülmények, de a víz apadt mindenfelé percről percre, óráról órára javult a látás, csökkent a tó szintje. Ezért úgy döntöttünk, hogy várunk még, vasárnap estig van időnk, legközelebb addigra várható nagyobb eső.
A szálláson e szerint készítettük össze a felszerelést, egy másik, régebb óta tervezgetett barlangot látogatunk meg. Bő egy órás autózás után érkeztünk meg a helyszínre. Egy magas hegyvonulat lábánál, a falutól néhány kilométerre, a mező és a hegy találkozásánál bukkantunk rá a barlangra. Igazán szép környezetben, a füves réten, a napsütésben, közeli fa és bokorcsoportok mellett készülődtünk a merüléshez. Két csoportban terveztük, hajtottuk végre a merülést. Nem elég nagy a barlang 5 embernek egyszerre. Az első csoportban Atti, Ákos, Safi mentek be, ha kijöttek, Fezta és én nézünk be ebbe a számunkra ismeretlen barlangba. Információink voltak ugyan, de személyesen csak most jutott rá idő, lehetőség. Attiék közel 50 percet töltöttek bent. Kijőve, azt tanácsolták, várjunk egy kicsit, mert biza össze lett rúgva a barlang egy csöppet, bármennyit is tisztul, csak előnyünkre válik. Azért lassacskán készülődtünk és megkezdtük a második kört.
Annyira nem volt vészes a látótáv, merültünk már jobb meg rosszabb körülmények közt is. Az látható volt, hogy mostanában nem járt erre senki. A kötélen lévő üledék, ha a kötél megpendült, hosszanti felhőt képezett a kötél körül. A formák, a barlang szelvénye abszolút bepasszolt a környékbeli illetve a Szlovéniában látott, többi merülőhely közé. Közepesen tágas, sziklás, néhol omlás nyomai látszottak, nagyobb szikladarabok, kőrakások képében, néhol kisebb szűkületek, itt a víz csiszoló munkája nyomán simább felületet találtunk. A szokásos élőlények, igen szép, mértes proteuszok, vak garnélák, és más féle vakrákok mozgolódtak mindenfelé. A kötelezés rendben volt, szépen lassan, alaposan körülnézve, felderítve követtük a kijelölt nyomvonalat. Nyugodt úszással kb 20 perc alatt értünk el egy kisebb terembe, ahol szűkületek állták utunkat, duplával esélytelen átkúszni rajtuk. Benéztem a lámpa fénye mellett, a fénycsóvában láttam a további kötelet, de tudomásunk szerint innen csak side-mount szereléssel lehet továbbjutni, és egyébként is igen szűk járatokkal folytatódik a barlang.
Megbeszéltek szerint fordultunk, kifelé még egyszer alaposan körülnéztünk, egy helyre beorsóztam, de 8-10-m után teljesen ellaposodott a járat. Nyugodt, kényelmes, élvezetes merülés végén, 45 perc múltán érkeztünk vissza a barlang száraz termébe, ahol a merülésünket megkezdtük. A szabad levegőre kiérve, a csapat kint maradt tagjait a fűben feküdve, a nap sugarait élvezve, szundikálva találtuk. Ez már egy igazi, kellemes, nyár eleji délután volt! Gyorsan összepakoltunk, irány vissza a szállásra, hogy még ma megtölthessünk, a holnapi nagy kalandhoz! A Jelovickánál még megálltunk egy órára, mert a tél nyomain, az ösvényre került fákat, ágakat, gallyakat el kellett takarítani. Járt a kölcsön kért balta, fűrész, alig egy óra alatt újra járhatóvá varázsoltuk a hegyoldalt.
Másnapra beígérte magát Martin barátunk, benne is égett már a vágy, hogy megnézhesse, amit még eddig soha senki! Egyszer már Ő is felcuccolt velünk potyára, most reménykedve csatlakozott hozzánk. Újabb aggódó pillantás a barlangra meg a tóra, de most biztatónak tűnt minden, nekivágtunk a serpázásnak. Duplák, jól megpakolt bagek kerültek elő a buszból, majd a hátunkra és mint a hangyák hordtuk fel a számunkra oly kedves üregbe. Még egyszer átbeszéltük a kiosztott feladatokat, majd irány a víz!
Ákos, Martin és én kezdtük a merülést, bevittük a vezetőkötelet, terv szerint egészen áthúztuk a két szifonon illetve a közte húzódó, felszínen úszható járaton. Ha elkészült a kötélpálya, visszajövünk a további felszerelésért és csak akkor cuccolunk át, ha minden klappol, mindkét csapat el tudja végezni amit terveztünk. A másik csapat, Atti, Fetza, Safi megvizsgálják az első szifont, hogy miként lehet egy acélsodronyt áthúzni, biztonságosan rögzíteni a szifonban, mert itt minduntalan elszakítja a berakott köteleket az áradó víz. A feladat első részével elkészültünk viszonylag hamar. A látótávolság közepes, a nyomvonal amit az emlékeim szerint követtem megfelelő volt, bár az első szifonban találtunk már kényelmesebb útvonalat. Pont ez volt a lényege a kötél behúzásának, hogy eltaláljuk az optimális kötélvezetést, és ha ez megvan, annak mentén telepítsük be a drótkötelet. Vissza is indultunk, hogy egyeztessünk a többiekkel. A felszínen úszva, Martin barátunk ámuldozva méltatta az eléje táruló látványt, amazing, wonderful, és még néhány szlovén szó amit nem próbálok meg leírni. Visszaérve, az egyik levegős részben találkoztunk össze a csapat másik felével. Ők is látták, hogy nem e szerint a nyomvonal szerint kellene a drótkötelet befektetni, illetve a fúrógép akkuja is megadta magát. Abban maradtunk, hogy menjünk vissza előre, mutassuk meg Martinnak a helyet, ők pedig egy másik akkupakkal megfúrják az induló nittet, kiigazítják a kötelet, és áthoznak néhány cuccot. Ha nem menne minden simán, nem jönnek utánunk, akkor mi fél óra múlva visszafordulunk.
Újból átérve, leraktuk a cuccainkat, és kicsit körülnéztünk. Ezt a részt már láttuk tavaly, ez inkább Martinnak volt újdonság. Kicsit elmentünk a járatban, a vízesésen túlra, hogy megcsodálhassa milyen fantasztikus barlangot találtunk. Az idő leteltével, szomorúan konstatáltuk, hogy a többiek nem érkeztek meg, ezért visszafordultunk. Aggódni nem volt okunk, inkább kíváncsiak voltunk miért nem jöttek. Visszaérve éppen indulásra készen találtuk a csapatot, kicsit elhúzódott a feladatuk, küzdöttek a felszereléssel, a létrával, ételhordóval késve tudtak volna indulni, vártak bennünket. Úgy döntöttünk mára már hagyjuk! Minden előkészületet megtettünk, a holnapi merülés már gyors lesz, a szombati napot már kár lenne erőltetni. A felszerelésünk nagy részét a barlangban hagytuk, a két leginkább leürült duplát vittük csak ki, meg a fúrógépet, lámpákat amiket tölteni kellett.
Másnap, kipihenve, duplákat, elemeket, akkukat és reményeinket újratöltve, már szinte futva mentünk fel a barlangba. Gyors szerelés, készülődés és már csobbantunk is a tóban! Várt ránk a nagy felfedezés. Átérve lepakoltunk a természet alkotta palacktároló emelvényünkre, mintha direkt nekünk csiszolta volna a víz és a homok. Néha elámulok, hogy milyen véletlenek folytán alakulhatnak azok a formák, amelyek szinte „tökéletesen” a felfedezők kényelmére jönnek létre.
Első feladat a létra beépítése volt. A vízesés kimászása minden alkalommal fárasztó és biztonságtalan lenne, ezért egy könnyű acél létrát rögzítettünk a zuhatag szelídebbik oldalában. Kínálkozott egy kényelmes kötési hely is, így egy mászókötelet is rögzítettünk, így már sokkal kellemesebb a felmászás. Safi már fel is települt ez idő alatt a szemközti sziklára, forgott a kamera, kattogott a gép, megkezdhettük végre a felfedezésünk ilyen módon rögzítését. Aztán magunkra aggattunk minden erre alkalmas lámpát, rajztáblát, műszert, ételhordót a fényképezőnek és nekivágtunk a feketén tátongó de mégis ellenállhatatlanul hívogató alagútnak.
A járat ugyanolyan csodálatos képét mutatta mint a tavalyi első találkozásunkkor, örömmel láttam, hogy nem csak az idő szépítette, hanem ez tényleg ilyen gyönyörű! Lassan, lépésről lépésre, óvatosan haladtunk a földalatti patakmederben. Néhol egészen szárazon a járat szélein tudtunk menni, de többnyire térdig, derékig érő vízben, máshol pedig a patak illetve a járat kitágul és a sebes, zúgó patak kis tavacskává szelidül, persze itt nyakig elmerültünk a vízben. Változatos formák, képződmények között haladtunk egyre beljebb. Csodáltuk a simára csiszolt, nedvesen feketén, vörösen, sárgán csillogó kőzetet, a mindenfelé lógó cseppkőképződményeket. Meg meg állva, fotóztunk, filmeztünk, mértünk, rajzoltunk, próbáltuk rögzíteni, amit a szemünk, az érzékszerveink, egész lényünk átél, tapasztal, bár tudjuk, hogy visszaadni ezt szinte lehetetlen.
Aztán egyszer csak elértünk egy terembe! Vége! Nincs tovább! Hiába kutatjuk az oldalakat, merre kell menni, keressük a vizet, honnan folyik. Semmi! Leültünk egy nagy sziklára, összeszámoltuk mennyit jöttünk a vízeséstől. 226 m. Sok, de azért szomorúak vagyunk. A terem egyik oldalában, sejlik a továbbjárás, egy szifon van ott. Jellegzetes a víz hangja, a kőzet formája, ahogy a főte bukik a vízbe, de ide búvárcuccot nem igen fogunk áthozni.
Aztán Atti töri meg a csendet! Itt van! Itt egy lyuk! Vizet hallok, meg jön a levegő is! Megnézzük. A terem egy magasabb pontján, 60-80 cm átmérőjű, járatot találtunk. Óvatosan átmásztunk rajta, és egy újabb tóba érkeztünk, ahonnan ugyanolyan kecsegtető látvány tárult elénk, mint eddig. További alagút, folyó, zúgó, kövek. Folytattuk a felfedezést, haladtunk egyre beljebb, előrébb. A járat mintha tágult volna, a terek nagyobbak, a víztér tágasabb. Egyre fáradtabban küzdöttük magunkat át a tavakon, patakon, köveken. Lassan elég lesz! Ugyan a barlang jól láthatóan folytatódik, de egyelőre meg kell állnunk, vissza kell fordulnunk. Berajzoltuk az utolsó termet, a méreteket és visszafelé vettük az utunkat. Sok van még, míg teljesen kiérünk. Bő 400 métert tettünk meg befelé, még vissza kellett mennünk a felszereléseinkig, beöltözni és a vizes rész a szifonokkal újabb 400 méteres próbatétel.
Visszaérve a tóba, mindenkinek fülig ért a szája, bár eléggé elfáradtunk és még nem tudtuk mi vár ránk! Ahogy felmentünk a barlang szájához, szembesültünk vele, hogy eleredt az eső! A barlang falain, a főtéről mindenfelől csöpögni, folyni kezdett a víz. Megjött az ígért esőzés. A felszerelést feljebb kell vinnünk, mert ha ez egész éjjel esni fog, akkor bizony rizikós a holnapi kipakolás! Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, felszívjuk magunkat, és kihordjuk a cuccunkat, és levisszük egész a buszig. Nehézkesebb lenne másnap, az elázott erdei ösvényen közlekedni.
Embert próbáló nap végén, alaposan elfáradva, de fantasztikus élményekkel feltöltődve, nagy elégedettséggel rázogattuk egymás kezét a telepakolt busz mellett, a zuhogó esőben. Büszkék lehetünk magunkra! Ez férfimunka volt!

 

Képek a galériában itt

Share