Bilpa, 2012-02-03 - 2012-02-07

Bilpa -20°C

 

Igen kalandos, lassú, buszozás után érkeztünk meg a Bilpához. Az utolsó 60 km-t kb. 2 óra alatt tettük meg a gyönyörű hóesésben, a hóval vastagon borított utakon, de így is éjfél előtt megérkeztünk a szállásra.

 

Hatan érkeztünk erre a téli, havas kalandra. Attila, Ákos, Fetza, Gustyi, Safi és én. Hiába riogattak minden fórumon, TV, rádió, újságok, hogy örült havazás, rikító színű riasztások várhatóak, mi úgy gondoltuk, ez a dolog rendje! Télen havazik, nyáron meg süt a nap!

 

Terveink szerint, az eddig méltánytalanul elhanyagolt első szifon alapos átnézését, térképezését folytatjuk. A legutóbbi túrán egy levegős terembe vezető járatot fedeztünk fel, ennek a felderítése is célunk volt. Tejfehér behavazott hegyek között, szikrázó napsütésben, de igen csípős hidegben kezdtünk neki a szokásos első délelőtti szerelgetésnek, palacktöltésnek, készülődésnek.

 

Dél felé készen is lettünk az előkészületekkel, majd hólapátot ragadva elmentünk a barlang elé, hogy az utat egy kicsit járhatóvá varázsoljuk. Az azóta már jól bevált forgatókönyv szerint leszállítmányoztuk a felszereléseinket, a bázison beöltöztünk majd lesétáltunk a vízhez. Irány a barlang! Kis filmezéssel fűszerezett, kutatós, feltérképezős, átnézegetős merülés volt a terv a program első felére. Gustyi, Fetza, Ákos, az első szifon legmélyebb járatát, a „kutat” kötelezték be, mi pedig Safival, Attilával, az új járatot néztük át, illetve annak kapcsolatát derítettük fel a szifon többi részével. Kiderült, hogy ez nem is egy járat, hanem egy felnyúló hasadék, amely a szifon egyik oldalából indul és több ponton is kapcsolódik az eddig ismert terembe, illetve ennek a hasadéknak a felső vége nyúlik a felszín fölé. A hasadék a száraz részen is folytatódik, tervünk, ennek a kimászása is.

 

A merülés második felében, felmértük a legutóbbi túrán befektetett kötelet, így végre kirajzolódott a terem illetve a szifon alakja, mérete.  Benéztünk még egy új járatba, amit az új kötelünk mellett találtak Marko és Martin barátunk. Szó szerint csak benéztünk, mert bár nagyon ígéretes, de elég szűk. Egy kicsit felfelé haladó alagút szerű járat, 6-8m hosszú, a végén valami lapos terem lehet. Valószínűleg egy eddig nem ismert vízbefolyás. Az még igen érdekes, hogy a járat tele van proteuszokkal, szép nagyokkal ráadásul. Talán majd legközelebb, sidemounting-al benézünk.  Úgy döntöttünk erre a napra elegendő is ez a feladat, szépen lassan elhagytuk a barlangot.

 

Visszapakolás után elkezdtünk készülődni, ugyanis megint vendégségbe vártak bennünket. Újabb kolbászevős, borozgatós estére voltunk hivatalosak. Némi ajándékkal toppantunk be a vendéglátóinkhoz, semmi extra csak néhány üveg bor, desszert, és túrórudi a gyerekeknek. Tudtuk, hogy nem ismerik, de nem gondoltuk volna, hogy ilyen sikere lesz. Ismét jót bandáztunk, megint szereztünk pár új információt, hiába, mindig érdemes egy kicsit iszogatni, beszélgetni a helyiekkel.

 

Másnap délelőtt ismét töltés, készülődés, de közben a megszerzett adatokat rögzítettük a poligon szoftverben. Nagy izgalommal vártuk mit mutat a rajz. Kisebb zökkenők persze voltak, de sokat segített az, hogy már álmunkban is fel tudjuk mondani melyik követ hol találjuk, merre megy a kötél… A lényeg az, hogy sikerült egy használható poligontérképet varázsolnunk az első szifonról.

 

A vasárnapi merülést a kötelek folytatásának, a felmérés pontosításának szenteltük. Befejeztük az újonnan felfedezett hasadék bekötelezését, így egy körjáratot alakítottunk ki. A szifon jobb oldali vezetőkötelének felmérését is pontosítottuk. Gustyiék megint a „kút” -ban ténykedtek egy kicsit, így ott is kicserélték a vékony, ismeretlen köteleket, pókhálókat. A szifonban itt ott összeszedtünk még egy fél gombolyag „fonalat” így már egész pofás lett! Már csak a mi köteleink vannak a barlangban. A szlovén barátaink mostanra már kifejezetten kérték, hogy minden nem odavaló régi szemetet vegyünk ki, csak a mi általunk beépített jóval biztonságosabb kötél legyen bent! Azt hiszem, ezt vehetjük elismerésnek!

 

Viszonylag korán végeztünk, ezért elkezdtünk vacsorát főzni, a frissített adatokkal térképet rajzolni, tervezgetni az utolsó merülési nap programját. Elég jól haladtunk az elő két napon, ezért úgy terveztük, rendezünk egy kis barlangi pikniket, filmezést, kirándulást az „öltözőben”, a szifonok közötti tavakban, járatokban. Mindenki nyugtázta a tervet, jókedvű vacsorázás, borozgatás lett az est további programja.

 

Másnapra Ákos kényes gyomra megint felmondta a szolgálatot, belázasodott, fájt a gyomra ki sem kelt az ágyból. Átalakítottuk a párokat, csapatokat és újraosztottuk a feladatokat. Terveztünk még egy kis felmérést az új járatban, meg egy két apró igazítást a köteleken, beúszást a kút egy két ígéretesnek tűnő hasadékába, azután mindenki elindult az öltöző felé. Az öltözőben készítettünk egy kis gyomormelegítőt, majd körbevezettem Attilát, aki még nem járt ilyen mélyen a barlangban ezelőtt. Közben Safi próbálta dokumentálni a történteket a kamerájával. Fetzát sikerült rávenni, hogy mutassuk be a szifonok közötti közlekedés rejtelmeit! Tudtuk, hogy számíthatunk rá, ha a hírnévről van szó, felkapta a dupláját és már forgott is a kamera! Hősiesen követte a rendezői utasításokat, mi pedig világítottunk ahogy csak tudtunk. Megjártuk az szifonok közötti utat oda vissza, reméljük sikerült érzékeltetni milyen az, amikor élesben, hordjuk át a cuccokat, fejenként 3-4 kört akár! 

 

Aztán lassan befejeződni látszott a harmadik, egyben utolsó merülési napunk is ezen a hétvégén. Csapatokba rendeződtünk és megkezdtük a kiúszást a barlangból. Mi, Fetzával ketten hagytuk el a barlangot elsőként. Tudtuk, hogy a többiek arra játszanak, hogy mi hozzuk vissza a buszt a felszerelésért, de nem bántuk, most rajtunk a sor. Viszont a merülés utolsó percei megérték, hogy mi jöjjünk ki elsőnek! Szürkületben értünk ki a tóba, a hó esett megint, de már jó ideje valószínűleg, mert mindent szűz hó borított, a fényvetők amik a barlangot hivatottak megvilágítani, narancsos fénnyel borították be  a sziklákat, mintha tüzek égnének mindenfelé. A hó szikrázott, a víz zölden csillogott mint a smaragd, mi pedig erre a képre dugtuk ki a fejünket a vízből. Ahogy körbenéztünk, mindketten önkéntelenül megszólaltunk! ”Ez olyan gyönyörű, hogy szinte már giccses!” Még legalább egy percig bámultunk körbe, próbáltuk beégetni a látványt.

 

Azt hiszem ezt a képet őrzöm tavaszig!

 

MrBig

 

Share