Őszi Bilpa túra (Nov. 22-25.)

 

A kiutazás előtti napokban hírek érkeztek Szlovéniából, esik és árvíz van a barlangokban. Izgatott telefonváltások a csapattagok között, menjünk vagy halasszuk el az utat. Mivel az év többi hétvégéje foglalt végül is az utazás mellett döntöttünk. A villám egyeztetés értelmében búvármotyót nem -, csak szárazbarlangos felszerelést viszünk.

Péntek késő délután már együtt vacsoráztunk Bilpán a szálláson, és lázas megbeszélést tartottunk, hogy mit is csináljunk az előttünk álló pár napban. Az étlapon felszíni túra és egy-két felszíni barlang meglátogatása szerepelt, amik esetleg rányílhatnak az általunk már a víz alatt megközelített és részben feltárt Jelovicka barlangra.  

Szombaton csendesen szemerkélő esőre ébredtünk ezért mindenki vízhatlan túrafelszerelésben pattant be az autókba „apró” megálló a Jelovickánál, filmezés és fotózás céljából. Száraz időben öt perc alatt el lehet érni a bejáratot az aszfaltútról, most az árvíz miatt majd egy óra ment rá. Hihetetlen mennyiségű víz ömlött a barlangból, óvatosan kellett a csúszós köveken közlekedni, mert megállapítottuk, ha valaki beleesik, az a Kolpa folyóban fog kikötni kissé lentebb, komoly zúzódásokkal esetleg törésekkel. A barlang szájánál hihetetlen kép fogadott bennünket, a víz kb. 25méterrel magasabban hömpölygött mint száraz időben. Pár fotó elcsattant és indultunk a kocsikhoz Miután sértetlenül visszaértünk az aszfaltútra, irány a fensík. barlangbejáratokat keresni szintben néhány száz méterrel feljebb. Esőben nyomultunk egész délután, ám a hangulaton és a lelkesedésen ez nem látszott.

Találtunk kutatásra érdemes töbröket és felszínre érő hasadékokat (ezeket száraz és meleg időben lesz érdemes megkutatni). Mi tagadás a vízhatlan öltözékek ellenére rongyáázva értünk vissza a jó meleg szállásra, ahol megvitattuk a napi eseményeket megnézzük az aznapi felvételeket, filmmásolás, fényképnézés és alvás, hogy másnap kipihenten mehessünk „szárazbarlangászni”.

Vasárnap: kegyes volt hozzánk az időjárás a borultság ellenére az eső nem esett. Délelőtt már ott álltunk, a vélhetően irányban és mélységben a „mi” barlangunkkal is összeköttetésben levő Prepadna jama  gigantikus 20-30m átmérőjű függőleges bejáratánál. Az összes információnk a zsombolyról, hogy jelenleg 140m mély és 1040m hosszú. Se egy térképet, se egy beszerelési vázlatot nem lehet fellelni róla. Na, akkor induljunk! Kikötöttük a 60m-es kötelünket az akna fölött, kezdődik a beszerelés jönnek az apró leküzdhető gondok,  nitt és nittelő készlet van nálunk, ám itt alapcsavarok vannak a falban anyánk pedig nincs hozzá ( Tapasztalat anyacsavarokat 8-10-est be kell dobni ilyen esetekre), no sebaj, akkor természetes kikötéseket kell keresni, de az a simára csiszolt akna falán egy darab sincs, jön a fúrás. Az akna felénél elfogy a 60-as kötelünk gyors nittelés és kötéltoldás már lent is vagyunk a törmelékkúp tetején. Rövid körbenézés a „kis” teremben kb. 50m átmérőjű. Két  akna is van lefelé, a nagyobbat választjuk, mélysége 40m lehet. Gyors beszerelés ereszkedés körbenézés lent, és kiderül, nem aknában vagyunk, hanem egy füves focipálya méretű terem oldalán ereszkedtünk le. Amikor az utolsó csapattárs is leért irány körbenézni. Törmelékhegy megmásszuk, magasabbra jutunk mint a kötélbeszállás. A kúp túloldalán lemászunk, cseppköves nagyméretű folyosóhoz érünk. A Goprók folyamatosan felvételre vannak állítva, néha egy fotó is elcsattan. Ezt az oldalt bejártuk. Még lent úgy döntöttünk, hogy ide visszatérünk egy másik alkalommal megnézni a másik aknát vagy aknákat, és megpróbálunk ott is a lehetőségeink szerint minél tovább menni, hátha megfogjuk a Jelovickát. És természetesen egy ilyen szép és tágas barlangba mindig jólesik újra benézni már ismerősként. A szállás felé megálltunk még egyszer a Jelovicka előtt, mert délelőtt láttuk, hogy az aszfaltút közepén az áradás következtében feltört a víz, pont ideális hely egy kötélmosásra, és másnap indulás előtt már úgysem lett volna senkinek kedve újból összevizezni és sarazni magát. A hétfői kellemes napsütésben bepakoltunk és hazafelé vettük az irányt. Az autóban megállapítottuk, hogy ismét egy eredményes, jó hangulatú hosszúhétvégét hagytunk a hátunk mögött.

   

 

Egyeskő 60 - teljesítménytúra

Ez évben 15. alakalommal rendezték meg az Egyesko 60 teljesítménytúrát, Székelyföld szívében, Csík és Gyimes határán magasodó hegyekben.


Csapatunk egyik oszlopos tagja, Incze Attila innen származik, jól ismeri ezt a tájat, az itteni embereket tudta, hogy jól éreznénk magunkat ezért minden évben próbált bennünket rávenni, hogy vágjunk neki ennek a túrának. Idén sikerült összehoznunk, nem bántuk meg!


A túrát minden év októberének első hétvégéjén rendezik meg. Sokan kérdezik, köztük mi is, miért ilyenkor, hiszen az időjárás már elég szeszélyes ilyentájt. Az eligazításon tudtuk meg az okot. Azért mert a hegyekben legeltető pásztorok, az előző hét végéig, Szent György napjáig szerződnek, majd lehajtják az állatokat a hegyről így a kutyák is velük mennek, akik jó őrzők lévén, igen kellemetlenné tennék a túrázók számára a barangolást ezeken a csodás tájakon. Talán viccesnek hangzik, de igen komolyan kell ezt venni, nyájanként 3-4 kutya tényleg veszélyes!


Kis csapatunk kb. 2 hónappal a túra előtt megkezdte a felkészülést. Bakancsvásárlással kezdődött, majd a további felszerelések próbálgatásával, beszerzésével és jó néhány egyéni és közös, kisebb - nagyobb túrával folytattuk. Mire oda kerültünk, mindenki bakancsa alaposan be volt már törve.
Hosszú autózás után jutottunk el Csíkmenaság kicsiny falujába. Gyönyörű tájakon vezetett az autóút is, láttatni engedte, hogy a túra is hatalmas élménynek ígérkezik. Egyetlen apróság árnyékolta a kedvünket, hogy az időjárás nem volt túl kegyes, leesett a hó az indulás előtt pár nappal. 800-900 méteren még hűvös, száraz őszi arcát mutatta a táj, azonban kicsit feljebb már fehérbe borultak a fenyők, a tisztások, mi pedig az utunk nagy részét 1000 méter felett fogjuk megtenni.


A faluban igen kedvesen fogadtak bennünket. Atti bátyjának a házában kaptunk szállást, ami egyébként vendégházként üzemel amikor a család nem használja. Nagyon nagy vendégszeretettel, finom ételekkel, jó pálinkákkal kényeztettek bennünket vendéglátóink is de mindenki más a faluban akivel csak találkoztunk! Ezúton is köszönjük mindenki kedvességét!


Az indulás előtti napot úgy terveztük, hogy akklimatizálódunk egy kicsit, rápihenünk a feladatra. Meglátogattuk a falumúzeumot, megcsodálhattuk, hogy ez a kis összetartó közösség milyen szépen ápolja a hagyományait, mennyire büszkék az oseikre, próbálják életben tartani a régi értékeket. Őszintén remélem sikerül minél tovább megőrizni azt az életformát és nem behódolni a felgyorsult modern világnak! Ott még leülnek este a kocsmában beszélgetni, énekelni  és nem az okostelefonját nézegeti az asztal körül mindenki, a másikról szinte alig tudomást véve, mint manapság mifelénk!


Péntek este, regisztrációval, eligazítással kezdődőtt maga a program. Röviden, tömören elmondták amit tudni kell, adtak térképet, GPS koordinátákat, majd kedvcsinálónak levetítették az előző évi túráról készült filmet. A jelenlévők nagy része teljesítette az előző évi túrát, jó hangulatban idézték fel a történéseket, a képkockák alapján. Rövid látogatás után a kocsmában, ahová a tisztesség kedvéért csak be kellett nézzünk, viszonylag hamar lefeküdtünk, tudtuk kemény két nap vár ránk!


Másnap reggel 6 előtt már az indulóponton, a "Két Pistában" voltunk, indulás előtti regisztráció, megkaptuk a startjelet, beírták az indulás idejét és még sötétben nekivágtunk a hajnali, fagyos hegyoldalnak. Fejlámpáink, mint megannyi szentjánosbogár, hosszú sorban imbolyogtak a falu határától a havas hegycsúcsok felé. Kisebb - nagyobb csoportok, beszélgetve kezdték meg, a csaknem 60 km-es gyalogtúrát. Amint a hajnal pirkadt, a nap derengő sugarai megjelentek a hegyek mögött, a bemelegítő néhány kilométeres szakasznak vége lett, és megindultunk felfelé az első bírói pontot jelentő Szellő csúcsra. Itt azonnal ízelítőt kaphattunk abból, hogyan is lesz itt a hegymenet. Kb 2 kilométeren, 500m szintemelkedés az első próbatétel, a bokáig érő hóban, havas bokrok, fák közötti ösvényen.


A nap folyamán 1800m szintemelkedés és 1200 körüli ereszkedés várt ránk, ebbol 500-at azonnal letudtunk az elso 2 órában. Fent megpihentünk, és először nézhettünk körül a tájon. 1450m-en voltunk. A környező hegyek mind alattunk, fehér hólepel takarta mindet, a levegő mégis tiszta volt már, csodálatos élmény volt körbetekinteni, mintha a világ tetején állnánk! Innen újabb hegymászás, következő bírói pont, majd egy hosszabb rész következett a gerincen, a 10km-re lévo Gyimesi átjáróig, ahol az első kiszállási lehetőség volt. Hosszú, fárasztó gyaloglás volt ez. Lassanként elkezdett nyomni a hátizsák, elázni a bakancs, a zokni, szép lassan megmutatta magát minden rendellenesség, akár egy pontatlanul beállított heveder a zsákon, ami egy rövidebb túra alatt elő sem kerül.


Aztán egyszer csak felsejlett néhány autó hangja, előtűnt az aszfaltút és a túristaház aminek az ajtajában a következő pecsétet nyomták a bírói lapunkra. Itt egy kicsit hosszabb, 15-20 perces pihenőt tervezett mindenki. Zokni igazítás, esetleg csere, lekerültek a zsákok, és vehettünk magunkhoz némi élelmet, zsíros kenyeret, teát, palacsintát akinek volt türelme kivárni.


Ennél a pontnál két útitársunk is feladta a küzdelmet. Palinak sajnos nagyon csúnyán feltörte a lábát a bakancs (ő nem törte be velünk), kinézetre is fájdalmas, kifakadt és azóta már jócskán véres sebbé fajult hólyagok éktelenkedtek a lábán. A másik visszalépőnek elázott a bakancsa, meg a cucca, meg talán a lelki ereje.


Kis pihenő, felszerelés igazítás után, nekivágtunk a mai napra előírt táv második felének. Kisebb szétszakadozó csoportok indultak a büfé mellett szétszóródott fáradt túrázókból. Mi is két csoportban folytattuk az utat, elérhető közelségbe került a mai napi teljesítés, a tábor, így kicsit megszaporázva a lépteinket, felszívva magunkat kaptattunk fel az épp soron következő emelkedőre. Újabb bírói pont, 10 km után majd az utolsó szakasz és elértük a táborhelyet. Így leírva milyen egyszerűnek tűnik! Pedig igencsak össze kellett kapni magunkat az utolsó bírói pontra való felkapaszkodáshoz! Az Utusalj tető egy olyan meredek hegytető, hogy szinte felnézni is fárasztó, nem hogy 30 km-nyi gyaloglás után hátunkon a 16 kg-os hátizsákkal felmászni. Lassan, lépésről, lépésre , a túrabotjainkba belekapaszkodva küzdöttük fel magunkat azért a kis pecsétért a papírunkra. Fent egy korty pálinka, a jogos és jóleső gratuláció a bíró úrtól, és már baktattunk is tovább, a sátor és a hálózsák melegére gondolva. Kis idő múlva olyan fantasztikus hírt kaptunk, hogy alig hittünk a fülünknek! Sanyi, félvállról megkérdezte, akarunk-e házban aludni?! Micsoda? Házban? Fűtött helyiségben, ágyban!? Bárhol egy ilyen ház környékén! Akár egy küszöbön is összekucorodva a kutyával. Ennél azért jobb helyünk lett. Egy idős házaspár, Kati néni és András bácsi aki fent lakik a falu felett a hegyen, 10 percnyire a kijelölt táborhelytől, szokása szerint befogadja a fáradt túrázókat.


Az utolsó pecsét után, bevártuk a többieket és irány a fantasztikus, mesebeli házikó, ahol végre leülhetünk lefekhetünk. Rövid idő alatt benépesült a ház környéke, többen ismerték ezt a menedéket, így az összes szoba megtelt fáradt túrázókkal, de még a szénapadlásra is jutott 15-20 szállóvendég. Befűtöttünk a nagy vaskályhába, kiraktuk száradni az elázott cuccainkat, majd bebújtunk az ágyakba, hogy helyet adjunk a többieknek, ugyanis azért elég szorosan voltunk. Kb 6x5m lehetett a szoba, és 15-en zsúfolódtunk össze benne, de olyan érzés volt, mintha a Hiltonban kényeztetnének bennünket. Kis iszogatás, beszélgetés, nótázás után amibe azért bele-bele aludt a fáradt társaság néhány tagja, szép lassan lepihent mindenki.


Reggel -6 fokra ébredtünk. Az udvari wc-ben kellemetlen volt, de a gyaloglás szempontjából kedvezőbb volt a fagyott föld, mint délután, este néhol a kicsit felengedett talajon a latyakban, sárban bukdácsolni. A második napra már csak 20km-körül maradt, terv szerint ebéd körül végzünk. Emelkedőkből is kevesebb jutott a második nekirugaszkodásra, bár az eleje meg a vége egy kicsit húzósra sikeredett. Az első bírói pontra egy keményebb kapaszkodó után jutottunk fel. A napi 1060m szintemelkedésből egy kisebb adagot tudtunk le, de olyan meredek és olyan mély hó volt az úton, hogy a bírókat szállító UAZ is csak többedik nekifutásra jutott fel a Naskalat tetejére a Kondra kereszthez.


Kemény fagyos szél fogadott bennünket a csúcson. Alaposan be kellett öltözni, hogy ne bújjon be a ruhánkba a tél fagyos lehelete. Ugyanígy folytattuk az utunkat végig a gerincen Csík és Gyimes határán húzódó hegyek vonulatán. Csodálatos volt mindkét tájegységen végigtekinteni. Végeláthatatlan zöld dombok, a völgyekben megbúvó kicsiny falvak és a föléjük magasodó havas hegyek, sziklás csúcsok fantasztikus látványt nyújtottak. Olyan képek voltak ezek a szemünkben mint amilyeneket csak a legszebb természetfotókon illetve természetfilmeken láthat a városi ember. És ez most mind itt fekszik elottünk! Néha ugyan meg-meg állva belefeledkeztünk a tájba, de a foszerep mégis a gyaloglásé. Úgyhogy érezvén hogy teljesítheto közelségbe került az eropróba, már a végére koncentrálva tettük a hátul lévo lábunkat az elso elé, ahogy az eligazításon tanácsolta az egyik szervezo, jellegzetes hangsúllyal  amúgy székelyes egyszeruséggel és bölcsességgel.


Elérkeztünk az utolsó ellenorzoponthoz, megkaptuk a soron következo pecsétet, majd ledobáltuk a zsákjainkat. Kicsit rápihentünk az utolsó keménynek ígérkezo szakaszra. Igazítottunk a ruhán, a felszerelésen, feltankoltunk szolocukorral, energiaitallal mindenféle praktikákkal, hogy az elottünk magasodó Öcsém csúcsot is meghódíthassuk! 4 km-en, 400 méter szintemelkedés várt ránk. Egyébként is kemény mászás, de így a második nap végére, 50km megtétele után alaposan neki kell gyürkozni! Nekivágtuk, leküzdöttük ezt is. Mentünk, másztunk felfelé és egyszer csak az egyik erdei ösvényrol kifordulva, megpillantottuk már csaknem karnyújtásnyira a csúcsot. Olyan hirtelen bukkant elo, hogy szinte meglepodtünk, hogy már csak ennyi van hátra. Felkaptattunk hát ide is! Elégedetten néztünk körül errol a gyönyöru csúcsról! Egy szép emlékmu, egy nagy kereszt hirdeti a környék legmagasabb csúcsát, 1707m-en voltunk, alattunk terült el Székelyföld szíve!


Innen már csak lefelé kellett ereszkednünk szinte, mindenkiben az munkált, hogy készen vagyunk, teljesítettük a túrát, már csak néhány kilométer és beérünk a célba! Jókedvuen, a fáradtságot elfeledve, feltöltodve tettük meg az utolsó métereket a túra névadója, az Egyesko tövében, igyekeztünk a célt jelento turistaház felé! Itt már alaposan szétszakadva, egyesével kettesével érkeztek be a túra elcsigázott teljesítoi. Ahogy az ösvényrol megpillantottuk a turistaházat, az ott lévok pedig bennünket, tapssal és ovációval fogadtak bennünket, ami meg kell mondjam fantasztikus érzés volt! Megcsináltuk! Az Egyesko 60 teljesítménytúra, kipipálva!


Fantasztikus élményekkel gazdagabban tértünk vissza a faluba, a buszon igen jó hangulatban, nótázással gurultunk be Csíkmenaság foutcáján.
Jövore veletek ugyanitt!

A tökéletes időzítés!

Hosszasan nézegettük az időjárás jelentéseket, kerestük a legalkalmasabb időpontot erre a látogatásra! Kegyes volt az időjárás, meghozta a várva várt sikert!
Tavaly nyár óta vártuk a lehetőséget, hogy felmehessünk megint a Jelovickába. Még a szokásos lóburgerünket is sietve majszoltuk, és már vágtattunk is tovább a bejáratott apartmanunk felé. Persze készültünk további tervekkel, de az elsődleges a Jelovicka, az egyszer már megtalált járat újra meghódítása. Az olvadás nagyjából megvolt, a környező hegyek rejtett hófoltjai is eltűntek, eső pedig néhány hét óta nem esett. Erre a hétvégére kellemes időt, meleget, és csak szórványos záporokat mondott az előrejelzés. Az első nap, alaposan felkészülve, palackjainkat megtöltve kezdtük meg a felderítést. Óvatosságból, mindenféle felszerelés nélkül, reggel felnéztünk a barlangba, a tóhoz, hogy ellenőrizzük a vízállást, vízmennyiséget, látótávolságot. A reményeinket alulmúlták a körülmények, de a víz apadt mindenfelé percről percre, óráról órára javult a látás, csökkent a tó szintje. Ezért úgy döntöttünk, hogy várunk még, vasárnap estig van időnk, legközelebb addigra várható nagyobb eső.
A szálláson e szerint készítettük össze a felszerelést, egy másik, régebb óta tervezgetett barlangot látogatunk meg. Bő egy órás autózás után érkeztünk meg a helyszínre. Egy magas hegyvonulat lábánál, a falutól néhány kilométerre, a mező és a hegy találkozásánál bukkantunk rá a barlangra. Igazán szép környezetben, a füves réten, a napsütésben, közeli fa és bokorcsoportok mellett készülődtünk a merüléshez. Két csoportban terveztük, hajtottuk végre a merülést. Nem elég nagy a barlang 5 embernek egyszerre. Az első csoportban Atti, Ákos, Safi mentek be, ha kijöttek, Fezta és én nézünk be ebbe a számunkra ismeretlen barlangba. Információink voltak ugyan, de személyesen csak most jutott rá idő, lehetőség. Attiék közel 50 percet töltöttek bent. Kijőve, azt tanácsolták, várjunk egy kicsit, mert biza össze lett rúgva a barlang egy csöppet, bármennyit is tisztul, csak előnyünkre válik. Azért lassacskán készülődtünk és megkezdtük a második kört.
Annyira nem volt vészes a látótáv, merültünk már jobb meg rosszabb körülmények közt is. Az látható volt, hogy mostanában nem járt erre senki. A kötélen lévő üledék, ha a kötél megpendült, hosszanti felhőt képezett a kötél körül. A formák, a barlang szelvénye abszolút bepasszolt a környékbeli illetve a Szlovéniában látott, többi merülőhely közé. Közepesen tágas, sziklás, néhol omlás nyomai látszottak, nagyobb szikladarabok, kőrakások képében, néhol kisebb szűkületek, itt a víz csiszoló munkája nyomán simább felületet találtunk. A szokásos élőlények, igen szép, mértes proteuszok, vak garnélák, és más féle vakrákok mozgolódtak mindenfelé. A kötelezés rendben volt, szépen lassan, alaposan körülnézve, felderítve követtük a kijelölt nyomvonalat. Nyugodt úszással kb 20 perc alatt értünk el egy kisebb terembe, ahol szűkületek állták utunkat, duplával esélytelen átkúszni rajtuk. Benéztem a lámpa fénye mellett, a fénycsóvában láttam a további kötelet, de tudomásunk szerint innen csak side-mount szereléssel lehet továbbjutni, és egyébként is igen szűk járatokkal folytatódik a barlang.
Megbeszéltek szerint fordultunk, kifelé még egyszer alaposan körülnéztünk, egy helyre beorsóztam, de 8-10-m után teljesen ellaposodott a járat. Nyugodt, kényelmes, élvezetes merülés végén, 45 perc múltán érkeztünk vissza a barlang száraz termébe, ahol a merülésünket megkezdtük. A szabad levegőre kiérve, a csapat kint maradt tagjait a fűben feküdve, a nap sugarait élvezve, szundikálva találtuk. Ez már egy igazi, kellemes, nyár eleji délután volt! Gyorsan összepakoltunk, irány vissza a szállásra, hogy még ma megtölthessünk, a holnapi nagy kalandhoz! A Jelovickánál még megálltunk egy órára, mert a tél nyomain, az ösvényre került fákat, ágakat, gallyakat el kellett takarítani. Járt a kölcsön kért balta, fűrész, alig egy óra alatt újra járhatóvá varázsoltuk a hegyoldalt.
Másnapra beígérte magát Martin barátunk, benne is égett már a vágy, hogy megnézhesse, amit még eddig soha senki! Egyszer már Ő is felcuccolt velünk potyára, most reménykedve csatlakozott hozzánk. Újabb aggódó pillantás a barlangra meg a tóra, de most biztatónak tűnt minden, nekivágtunk a serpázásnak. Duplák, jól megpakolt bagek kerültek elő a buszból, majd a hátunkra és mint a hangyák hordtuk fel a számunkra oly kedves üregbe. Még egyszer átbeszéltük a kiosztott feladatokat, majd irány a víz!
Ákos, Martin és én kezdtük a merülést, bevittük a vezetőkötelet, terv szerint egészen áthúztuk a két szifonon illetve a közte húzódó, felszínen úszható járaton. Ha elkészült a kötélpálya, visszajövünk a további felszerelésért és csak akkor cuccolunk át, ha minden klappol, mindkét csapat el tudja végezni amit terveztünk. A másik csapat, Atti, Fetza, Safi megvizsgálják az első szifont, hogy miként lehet egy acélsodronyt áthúzni, biztonságosan rögzíteni a szifonban, mert itt minduntalan elszakítja a berakott köteleket az áradó víz. A feladat első részével elkészültünk viszonylag hamar. A látótávolság közepes, a nyomvonal amit az emlékeim szerint követtem megfelelő volt, bár az első szifonban találtunk már kényelmesebb útvonalat. Pont ez volt a lényege a kötél behúzásának, hogy eltaláljuk az optimális kötélvezetést, és ha ez megvan, annak mentén telepítsük be a drótkötelet. Vissza is indultunk, hogy egyeztessünk a többiekkel. A felszínen úszva, Martin barátunk ámuldozva méltatta az eléje táruló látványt, amazing, wonderful, és még néhány szlovén szó amit nem próbálok meg leírni. Visszaérve, az egyik levegős részben találkoztunk össze a csapat másik felével. Ők is látták, hogy nem e szerint a nyomvonal szerint kellene a drótkötelet befektetni, illetve a fúrógép akkuja is megadta magát. Abban maradtunk, hogy menjünk vissza előre, mutassuk meg Martinnak a helyet, ők pedig egy másik akkupakkal megfúrják az induló nittet, kiigazítják a kötelet, és áthoznak néhány cuccot. Ha nem menne minden simán, nem jönnek utánunk, akkor mi fél óra múlva visszafordulunk.
Újból átérve, leraktuk a cuccainkat, és kicsit körülnéztünk. Ezt a részt már láttuk tavaly, ez inkább Martinnak volt újdonság. Kicsit elmentünk a járatban, a vízesésen túlra, hogy megcsodálhassa milyen fantasztikus barlangot találtunk. Az idő leteltével, szomorúan konstatáltuk, hogy a többiek nem érkeztek meg, ezért visszafordultunk. Aggódni nem volt okunk, inkább kíváncsiak voltunk miért nem jöttek. Visszaérve éppen indulásra készen találtuk a csapatot, kicsit elhúzódott a feladatuk, küzdöttek a felszereléssel, a létrával, ételhordóval késve tudtak volna indulni, vártak bennünket. Úgy döntöttünk mára már hagyjuk! Minden előkészületet megtettünk, a holnapi merülés már gyors lesz, a szombati napot már kár lenne erőltetni. A felszerelésünk nagy részét a barlangban hagytuk, a két leginkább leürült duplát vittük csak ki, meg a fúrógépet, lámpákat amiket tölteni kellett.
Másnap, kipihenve, duplákat, elemeket, akkukat és reményeinket újratöltve, már szinte futva mentünk fel a barlangba. Gyors szerelés, készülődés és már csobbantunk is a tóban! Várt ránk a nagy felfedezés. Átérve lepakoltunk a természet alkotta palacktároló emelvényünkre, mintha direkt nekünk csiszolta volna a víz és a homok. Néha elámulok, hogy milyen véletlenek folytán alakulhatnak azok a formák, amelyek szinte „tökéletesen” a felfedezők kényelmére jönnek létre.
Első feladat a létra beépítése volt. A vízesés kimászása minden alkalommal fárasztó és biztonságtalan lenne, ezért egy könnyű acél létrát rögzítettünk a zuhatag szelídebbik oldalában. Kínálkozott egy kényelmes kötési hely is, így egy mászókötelet is rögzítettünk, így már sokkal kellemesebb a felmászás. Safi már fel is települt ez idő alatt a szemközti sziklára, forgott a kamera, kattogott a gép, megkezdhettük végre a felfedezésünk ilyen módon rögzítését. Aztán magunkra aggattunk minden erre alkalmas lámpát, rajztáblát, műszert, ételhordót a fényképezőnek és nekivágtunk a feketén tátongó de mégis ellenállhatatlanul hívogató alagútnak.
A járat ugyanolyan csodálatos képét mutatta mint a tavalyi első találkozásunkkor, örömmel láttam, hogy nem csak az idő szépítette, hanem ez tényleg ilyen gyönyörű! Lassan, lépésről lépésre, óvatosan haladtunk a földalatti patakmederben. Néhol egészen szárazon a járat szélein tudtunk menni, de többnyire térdig, derékig érő vízben, máshol pedig a patak illetve a járat kitágul és a sebes, zúgó patak kis tavacskává szelidül, persze itt nyakig elmerültünk a vízben. Változatos formák, képződmények között haladtunk egyre beljebb. Csodáltuk a simára csiszolt, nedvesen feketén, vörösen, sárgán csillogó kőzetet, a mindenfelé lógó cseppkőképződményeket. Meg meg állva, fotóztunk, filmeztünk, mértünk, rajzoltunk, próbáltuk rögzíteni, amit a szemünk, az érzékszerveink, egész lényünk átél, tapasztal, bár tudjuk, hogy visszaadni ezt szinte lehetetlen.
Aztán egyszer csak elértünk egy terembe! Vége! Nincs tovább! Hiába kutatjuk az oldalakat, merre kell menni, keressük a vizet, honnan folyik. Semmi! Leültünk egy nagy sziklára, összeszámoltuk mennyit jöttünk a vízeséstől. 226 m. Sok, de azért szomorúak vagyunk. A terem egyik oldalában, sejlik a továbbjárás, egy szifon van ott. Jellegzetes a víz hangja, a kőzet formája, ahogy a főte bukik a vízbe, de ide búvárcuccot nem igen fogunk áthozni.
Aztán Atti töri meg a csendet! Itt van! Itt egy lyuk! Vizet hallok, meg jön a levegő is! Megnézzük. A terem egy magasabb pontján, 60-80 cm átmérőjű, járatot találtunk. Óvatosan átmásztunk rajta, és egy újabb tóba érkeztünk, ahonnan ugyanolyan kecsegtető látvány tárult elénk, mint eddig. További alagút, folyó, zúgó, kövek. Folytattuk a felfedezést, haladtunk egyre beljebb, előrébb. A járat mintha tágult volna, a terek nagyobbak, a víztér tágasabb. Egyre fáradtabban küzdöttük magunkat át a tavakon, patakon, köveken. Lassan elég lesz! Ugyan a barlang jól láthatóan folytatódik, de egyelőre meg kell állnunk, vissza kell fordulnunk. Berajzoltuk az utolsó termet, a méreteket és visszafelé vettük az utunkat. Sok van még, míg teljesen kiérünk. Bő 400 métert tettünk meg befelé, még vissza kellett mennünk a felszereléseinkig, beöltözni és a vizes rész a szifonokkal újabb 400 méteres próbatétel.
Visszaérve a tóba, mindenkinek fülig ért a szája, bár eléggé elfáradtunk és még nem tudtuk mi vár ránk! Ahogy felmentünk a barlang szájához, szembesültünk vele, hogy eleredt az eső! A barlang falain, a főtéről mindenfelől csöpögni, folyni kezdett a víz. Megjött az ígért esőzés. A felszerelést feljebb kell vinnünk, mert ha ez egész éjjel esni fog, akkor bizony rizikós a holnapi kipakolás! Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, felszívjuk magunkat, és kihordjuk a cuccunkat, és levisszük egész a buszig. Nehézkesebb lenne másnap, az elázott erdei ösvényen közlekedni.
Embert próbáló nap végén, alaposan elfáradva, de fantasztikus élményekkel feltöltődve, nagy elégedettséggel rázogattuk egymás kezét a telepakolt busz mellett, a zuhogó esőben. Büszkék lehetünk magunkra! Ez férfimunka volt!

 

Képek a galériában itt

2 az 1-ben
Avagy két expdició leirása egyben.

Igen és újfent Jelovicka! Ezt a nyarat ennek a csodálatos barlangnak a feltárására és kutatására fordítottuk és nem hiába fáradoztunk. A nyár elég száraz volt ezért úgy döntöttünk,
hogy hetedik és nyolcadik hónap végén expedíciót szervezünk. Hetedik hónapban a teljes BBBT felvonult a nagy kalandra. Gusty barátunk is tudott csatlakozni hozzánk Svájcból.
 Hosszas unszolásunkra Wolfit is sikerült kicsábítanunk kis családjával együtt.    Az előző expedíció alkalmával bejött velünk szlovén barátunk Martin .Ennek az lett
gyümölcse, hogy mesélt a szlovén barlangászoknak rólunk és az általunk felfedezett új barlang szakaszról.
    Találkozott Mitjával, azzal a barlangkutatóval is aki a Jelovickát évek óta kutatja és barlangi
búvárok hiányában megakadt a kutatásban. Erre a hetedik havi expedícióra vele is volt egy
találkozónk.
A négynapos kutatótábor első két napját a Jelovicka, a harmadikat Kompoljska, a negyediket
pedig öreg barátunk a Bilpa nyerte meg.

Első nap:


 A délelőtti szokásos pakolászás után kora délutánra sikerült feltranszportálnunk a felszerelést
a barlang szájához a palackokat pedig a tóhoz. Első nap száz méter 2mm es drótkötelet
építettünk be az első szifonba, mert itt minduntalan eltépi a víz a hagyományos kötelet.  A második szifonba egyelőre az eddig használt 5mm-es vezetőkötelet építettük be, mivel itt a szelvény jóval nagyobb, és a víz áramlás ezáltal sokkal szelídebb. Ezzel az első napra be is fejeztük a munkát.

Második nap:


Erre a napra fotózást méricskélést és továbbjutást terveztünk.
A szifon átúszás után kipakoltuk az ételhordókat és kötelező étkezést tartottunk mert tudtuk, hogy
hosszú út áll előttünk. Bevált gyakorlat, hogy bent nem csak akkor és azért étkezünk
mert éhesek vagyunk hanem meghatározott pihenőidőben mindig. Ebben a közegben gyorsan
fogy az energia.
     Feltöltődve nekiindultunk és jó tempóval haladtunk befelé a hegy gyomrába.
Hamarosan elértük az eddig ismert végpontot. Persze innen ismét új terepen haladtunk előre
minden kanyarban remélve hogy nem lesz vége. Elérkeztünk egy gyönyörű cseppköves teremhez, amit Kínai kertnek neveztünk el. Ámuldoztunk a különböző színű és formájú képződmények sokaságán.
     Aztán ahogy tovább haladtunk két három forduló után az amúgy sem szűkös járatszelvény hirtelen óriásira nőtte ki magát. Hát hiába, ez a barlang mindig újra és újra ámulatba ejt minket
ahogy beljebb és beljebb haladva tárja fel előttünk a csodáit amit emberi szem még soha nem látott rajtunk kívül. Átküzdöttük magunkat a pályaudvarnyi termen aztán haladtunk tovább, befelé. Elértünk egy hosszú terembe, járatba ahol a víz alattunk a kövek között morajlik és fölötte nagy lapos sziklákon kényelmesen lehet pihenni. A társaság fele itt meghúzta a határt. Mára ennyi. Négyen tovább indultunk és még egy órácskát haladtunk befelé. Aztán eldöntöttük hogy fordulunk és visszafelé rajzolgatva méregetve fotózgatva haladunk kifelé. Az első csapat már hamarabb elindult visszafelé ezért két három óra eltéréssel érkeztünk az ebédlőhöz vissza. Megbeszéltek alapján az első csapat átvitte a felszerelés felét a szifonon. Nekünk maradt az ételhordó és még némi apróság. Merülés előtt még elköszöntünk a vízeséstől és éjfélre ki is értünk a barlangból. A hét - nyolc órás feltárás után tudtuk, ha később visszatérünk számolhatunk ennek a bent töltött időnek a megduplázásával.

Harmadik nap:


Erre a napra egy laza videós merülést terveztünk a Kompoljska barlangba. A járatban elég szép a látás ezért gondoltuk Gusztival két kamerával csinálunk egy kis anyagot amit majd következő filmjeinkben fel lehet használni. A barlang végén van egy szűkület amin csak oldalkészülékkel lehet átférni ezt Gyula és Ákos tűzte ki célul. A videós csapat indult előre. Szép nyugisan végigfilmeztük a járatokat a szűkületnél vártunk egy kicsit a kis levegős teremben hogy visszafelé tisztuljon és elindultunk kifelé. Félúton találkoztunk a második csapattal. Mindenki tudta a dolgát kicsit lassítottak, tudták hogy forognak a kamerák. A szűkületen átúszva egy kimászást találtak. Legközelebb erre is fel kell készülni, ott is lehet továbbjutás! Jó kis merülés volt ez is.   
 Estére vártuk Mitját a szállása így hát indultunk is vissza a Bilpához.
Jött is ahogy ígérte. Megosztottuk az eddig megszerzett eredményeket és a további tervekről beszélgettünk. Ígéretet kaptunk rá hogy a legközelebbi alkalomra véglegesíti a kutatási engedélyünket, aminek az előkészületei, szükséges anyagok beszerzése eddig folytak és ezentúl nem kell Szlovén kísérő mellénk! Kutatási engedélyünk lesz, Szlovénia összes barlangjára!

Negyedik nap:

 Ahogy terveztük utolsó napra hagytuk a Bilpát.  Az év elején az első szifon kútjában sikerült tovább úsznom kb. 30 métert. Úgy gondoltuk Gustyval, hogy ezt a járatot bekötelezzük. A többiek az első szifonban ellenőrzik a kötélzetet. Így is lett. Mindenki maradéktalanul elvégezte a feladatát. Úgy gondolom ez a kutatótábor is eredményes volt.

Második expedició

A Két expedíció között sűrű levélváltásokkal intéződött a kutatási engedélyünk.
Mitja beváltotta ígéretét. Augusztus közepén e-mailben megérkezett az engedély másolata, minden tagnak névre szólóan.

Az eredetit Augusztus végén kaptuk kézhez egy személyes találkozón! És ezzel el is érkeztünk egy újabb expedícióhoz.
Terveinkben szerepelt a Jelovicka bejáratától egy nagyon pontos poligontérkép készítése
egészen az eddig ismert végpontig és lehetőleg tovább.
Sokat vívódtunk azon, hogy tudunk továbbjutni ugyanis szárazruhában szárazbarlangban
közlekedni nem mindig kényelmes. Erre a túrára mindenki összeállított egy vizes ruhából álló szettet. De mi, aki mindenhová szárazruhában merülünk nem voltunk igazán biztosak abban,
hogy 400 méter a 8 fokos vízben a szifonban, majd utána 10-12 óra bent a barlangban és ugyanez vissza, hát szóval nem voltunk biztosak hogy ezt az időt vizesruhában szeretnénk eltölteni.
     
 Az első napunkat vizesruha teszteléssel kezdtük a folyóban. Az első eredmények biztatóak voltak de amikor felhordtuk a felszerelést a barlangba és felvettük az első poligonpontokat
a barlang bejáratánál, és elkezdtük pontos műszerekkel nagyon figyelmesen és részletesen a térkép elkészítését, biztosak voltunk, hogy ezzel a sebességgel haladva kockára fagyunk odabent. Ezért az száraz rész felmérése után,a vizesruhás merülés elvetettük.
Mivel ezen az expedíción csak négyen vettünk részt elosztottuk a feladatokat.
Atti megy előre Ferivel és kijelölik a poligonpontokat Gyula mér és diktálja az adatokat,én pedig írok fotózok videózok.
 
Második munkanapunkra úgy gondoltuk még aránylag frissek vagyunk elmegyünk a nagy
túrára. Ami annyit takar hogy átússzuk a szifont és onnan kezdünk felmérni és megyünk amíg a
lehetőségeink és erőnk engedi. A szifon felmérését a harmadik napra hagytuk.
Délelőtt 10 órakor megérkeztünk a barlanghoz 11 órakor megkezdtük a merülést.
Martin barátunk érdeklődött mikor kezdjen aggódni. Hát az a választ kapta, hogy sokat leszünk bent, de ha még reggel a busz a parkolóban van, na majd akkor kezdjen aggódni.
Adtunk magunknak egy kis időt nem szerettünk volna sietni. Ennek a térképnek nagyon pontosnak kell lenni. Szifonúszás után beizzítottuk a benzin és gázfőzőt és egyből levessel indítottunk. Evés ivás után elkezdtünk mérni és elindultunk befelé. Meg meg kellett állni még az első két ember előremegy és pontot jelöl majd ők vártak ránk amíg odaérünk. Pontról pontra haladtunk. Mivel sok volt az állásidő és egyébként is sokat kell a vízben lenni, hol csak térdig, máshol derékig, mellig, áldottuk az eszünket, hogy szárazruhában vagyunk.

Félúton lehettünk amikor a lézeres távmérőnk megadta magát. Innen mérőszalaggal folytattuk. Mérés közben mindig volt időnk megcsodálni a formákat és képződményeket. Ha ide csak úgy be lehetne jönni szárazon, biztos fizetős turistabarlang lenne, annyi a látnivaló. Valószínűleg ezért nem érezni az idő múlását. Éjfélhez közeledett az idő amikor elértük az eddig ismert végpontot és innen ismét szűz területen haladtunk tovább. Hajnali egy órakor megérkeztünk egy nagy, több tíz négyzetméternyi szikla tetejére, ahonnan lenézve, egy 6-8 méter mély letörés szélén találtuk magunkat. A szikla tetejéről bámultuk az elénk táruló látványt!  Ezt még senki sem látta, rajtunk kívül a világon! Egy kb. kétszer akkora vízesés dühöngött előttünk mint amit a járat elején, ahonnan indultunk. A bal oldalon le lehetett jutni az aljára, óvatosan lemászva megvizsgáltuk, megcsodáltuk alulról is. Kíváncsiak voltunk, kimászható-e ez is mint az első. Úgy ítéltük meg, igen!
Fenséges látvány volt. Cirka 14 óránál jártunk ezért itt meghúztuk a határt. Eddig és most nem tovább! Megjelöltük az utolsó mért pontot és elindultunk visszafelé. Nem aggódtunk, tudtuk, hogy aránylag hamar kint leszünk mivel kifelé nem mérünk és a víz kifelé visz minket. Nem kell szemben az árral haladni, sőt sok helyen hanyatt fekve a víz tetején visz a víz kifelé. Nincs más dolgunk mint gyönyörködni és élvezni a pillanatot ami kevés embernek adatik meg egy ilyen környezetben. Hajnali 4 órára ki is értünk a barlangból. Hulla fáradtan értünk a szállásra és zuhantunk az ágyba.

Másnap dél körül keltünk és elkezdtük az utolsó napot. 
Délután négyre sikerült feljutnunk a barlangba és munkához látni. Atti és Feri kezdte a merülést a beépített drótkötelet kellett egy ponton átnittelni és átkötni. Egy óra alatt végeztek is. Utánuk mi következtünk Gyulával. A vizes rész, a szifonok és a közte lévő tavas járat felmérése várt ránk.
Gondoltunk egy óra alatt végzünk. Hát nem így lett.  Az egy órából öt lett. Tudtuk ha nem sikerül befejezni a térkép középső részét, az egész hétvégénk munkája semmit nem ér és nem tudjuk leadni az adatokat Mitjának. Azzal is tisztában voltunk, hogy jövő tavaszig vagy nyárig nagy valószínűséggel már nem jutunk ide fel! Ezrét felszívtuk magunkat és aprólékosan az egész vizes részt precízen felmértük .Éjfélre végeztünk is. Hát az előző nap után ez csak ráduplázott a fáradtságunkra úgyhogy ismét nem kellett bárányokat számolgatnunk az ágyban.

Reggel 9-kor kukorékolt a kakas, mert nem akartunk későn haza érni. Reggel még bevittük az adatokat  a gépbe mert azt nem bírtuk volna ki, hogy ne lássuk milyen a barlang alaprajza,és hány métert haladtunk. Szlovén barátunk nagyon elégedett volt az eredménnyel, mivel ezen az expedíción 1460 métert sikerült feltérképeznünk. Juhéé!

Persze ezzel a kalandoknak nincs vége. Hazaindulva öt kilométer után a bérelt busz bemondta az unalmast. Nagy nehezen visszaevickéltünk vele a szállásig és letámasztottuk a parkolóba. Telefonálás után a tulaj azonnal elindult értünk egy személyautóval, ami éjfélre meg is érkezett. Mi ezzel a személyautóval hazajöttünk és megint hajnalban kerültünk ágyba. A tulaj a felszereléssel és a busszal kint maradt. A cuccainkat két nap múlva kaptuk vissza.
Minden jó, ha jó a vége!

Folytatjuk: Safi

 

 

Képgaléria itt

Murphy vs BBBT


Pedig szokásosan indult! Nem ütöttünk el fekete macskát, mégis elég izgalmasra sikerült a túra!
Csütörtök délelőtti indulás, ugyan havazást mondtak, de nem riaszthat el bennünket egy kis hó. Hólánc a csomagtartóban, kedv mindenkinél hát hajrá! Ahogy a hegyekhez értünk, azért lassabban haladtunk, az út havas, de elég jól van takarítva, így kell készülni a télre, gondoltuk.


Terveink szerint ránéztünk egy újabb barlangra, amiről fülest kaptunk, bár az időjárás nem igazán kedvezett. De legalább elautóztunk arra, végigmértük pár kilométer távolságból a terepet, nagyjából belőttük, hogy hol van amit keresünk, majd tovább indultunk. A Kolpa partján vezető úton volt egy két necces helyzet, de késő este épségben megérkeztünk a szállásra.
Nagy terveink voltak, úgyhogy a délelőttöt a készülődésre szántuk. A harmadik szifon felmérése volt a cél. Három napra osztottuk el a feladatot, első nap bepakolunk, második nap, nagy merülés, felmérés, majd a harmadik nap kipakolunk. Közben az egyes, kettes szifonban elvégzendő apróságokra is lesz némi idő. Gondoltuk mi, de ekkor lendült be Murphy!
Az első napi merülésre indultunk, hárman már lementünk a tóhoz, amikor Safi futott utánunk, mert az öltözés közben elszakadt a szárazruha zippzárja. A saját tartalékruhájának a mandzsettája pedig a hordtáskájában, álltában „eltaknyolódott”, elöregedett, ellágyult a gumi. Így az én tartalék DUI-mat vette fel, ami tudtommal is egy csöppet szivárgott valahol, de megnézzük mi lesz vele. Így az első napi terv összeállni látszott, ekkor Ákos ruhája is bemondta az unalmast és elkezdett szivárogni. Mivel csak egy kicsit ázott, vállalta így is a merülést, úgyis szárazon leszünk nagyrészt. Az első napi tervet így teljesítettük, bár Ákos úgy döntött (nagyon helyesen), hogy a nagy merülésre így nem jön be, így az ő palackjait nem is vittük át a harmadik szifon elejére.
Másnap délelőtt megint a rendezkedésé volt, a DUI-mat megragasztottuk, megtaláltuk rajta a gombostűfejnyi sérülést így Safinak teljes értékű ruha állt rendelkezésre. Ákos is nézegette a ruháját, de nem találtuk rajta a sérülést, felfújtuk, de semmi. Felvette, bement a tóba, úgy meg ázott. A szelepre gyanakodtunk, kicseréltük, akkor is ázott. (megoldás később! ;-))
Újra átbeszéltük a feladatokat, egyeztettünk, készülődtünk a nagy merülésre, a harmadik szifon felmérésére. Átúsztuk a két szifont, az öltözőben erőt gyűjtöttünk, levest, kávét melegítettünk, majd átvittük a duplát, a szerelékeket a harmadik szifon elejére. Utolsó ellenőrzés, majd nekivágtunk. Terveink szerint bő egy órás merülés lesz, majd a túloldalon pihenünk egy órát, és vissza. Ha minden jól megy, egyhuzamban meg tudjuk csinálni az egészet. Az első két ember, Atti, Fetza, kötelet ellenőrzi, megigazítja ha szükséges, Fetza viszi előre a mérőszalag végét, mi Safival írunk, mérünk. Így haladtunk előre, kötéstől kötésig, szépen lassan alaposan dolgoztunk, így a tervezett max merülési időt ki is töltöttük. Mivel alig mozogtunk, jobban fáztunk mint egyébként amikor csak átússzuk a szifont. Végre elértük a 40-es pontot, innen már csak felfelé visz a járat, a lassú emelkedés közben, nézegetjük az eredményeket, majd egy kis dekózás, és végeztünk az odaúttal, sikerült az adatgyűjtés! Át kellett még úsznunk a hosszú tavat, csarnokot, hogy levehessük a felszerelésünket, és kiülhessünk mint a verebek arra a bizonyos sziklapárkányra ami ugyan kényelmetlen, de néhányszor már vendégül látott minket. Az órás pihenő alatt ettünk egy kis csokit, müzli szeletet, nézegettük a lehetőségét, valamiféle állás kiépítésének. Jó lenne valami normálisabb pihenési lehetőséget találni, ötletünk van, ha sikerült, majd megírjuk!
Pihenés után, újból felszerelkeztünk, majd visszafelé még megmértük a tavat illetve csarnokot, majd 100 méter hosszú! Összeszedtük a stageinket, majd irány visszafelé a szifonon, kicsit tempósabban az elejét, hogy ne kapjunk dekót, bár a kifelé vezető út ebből a szempontból optimális, szépen elveszi a dekóidőt kiúszás közben. Visszafelé 20 perc körül megúsztuk. Levetkőzés, szétszerelés, majd elkezdtük a dupla áthordását, a stageket másnapra hagytuk.
Én vittem az utolsó kört, a többiek már az öltöző nagy kövein ücsörögtek, éppen másztam fel a létrán, amikor azt mondja valamelyikük, hogy baj van! Na, mi baj? Safinak elszakadt a ruhája! Odanézek, Safi áll csurom vizes aláöltözékben, meztelen felsőtesttel és csavargatja a vizet az aláöltözéke ujjából! Mint kiderült, a DUI megadta magát! A duplával a hátán, épp egy lépés közben az egyik hasadékban, beakadt a ruha és a derekán lett egy 30 centis szakadás. Szegény Safi, ezután a duplával a hátán, még bemászott a tóba, és áthozta a palackot úgy, hogy a ruha azonnal teleszaladt vízzel. Újabb ruhát sikerült tönkretenni! Alaposan megfogyatkoztak a tartalék ruháink!
Kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy Atti és én kimegyünk a nagy ételhordóval, és hozunk be egy újabb ruhát, mivel a szakadt ruhával Safi nem tud kiúszni, olyan mintha ruha nélkül úszna át két szifont a 8-9°C-os vízben. Halálos próbálkozás lenne! Reménykedtünk benne, hogy Ákos ruhája alkalmas lesz arra, hogy kijöjjön benne, különben Atti vagy Fetza kisebb méretű tartalék ruhájába kell magát belepaszíroznia.
Kiúsztunk a terv szerint, szerencsére Ákos épp a tóparton várt bennünket, nagyjából már ki kellett volna jönnünk. Gyorsan elmondtuk a történteket, erre elszaladt a ruháért amit beletuszkoltunk az ételhordóba, majd indulás vissza. Szerencsére töltött palackunk volt bőven, így az extra ki-beúszás is belefért töltés nélkül, kevesebbet kellett Safinak várnia ránk. Extra gyorsan úsztuk meg a két szifont, hamarosan ismét az öltözőnél bukkantunk fel, a várva várt ajándékkal. Addigra Safi beizzította mindkét gázfőzőt, a lábára húzott baggel melegedett mint a stűszi vadász a makk ászon! Gyors öltözés, felszerelkezés, majd tempósan elindultunk kifelé, egyrészt, hogy Safi ne fázzon nagyon, másrészt kezdett elég lenni a napból, ugyanis hajnali kettő körül jártunk már! Lassan tizenkettedik órája voltunk már a barlangban! Mondanom sem kell, senkit nem kellett altatni.
Éjjel el kezdett melegedni az idő egy kicsit, reggelre szemerkélő esőre ébredtünk. Tudtuk, hogy ez lesz várható a hétvége utolsó napján, úgyhogy igyekezni kell a cuccainkat kihozni. Közben kiderült, hogy Atti mandzsettái, mármint a tartalékruhán, kezdik megadni magukat. Így Safi valószínűleg nem fog tudni merülni, illetve négy ruhánk maradt, de ebből méretprobléma miatt, csak hárman tudunk merülni. Közben kiderült, hogy Ákos ruháján a nyakmandzsetta ragasztása engedett el elől, ezért gyanakodtunk a szelepre, illetve amikor felfújtuk ráfeszült ezért nem vettük észre, hogy hol ereszt. Tehát három szerencsés fogja kipakolni a stageket, ételhordókat, meg minden egyéb kacatot. Kínálgattuk egymásnak a ruhákat, de végül maradt az eredeti hármas, Atti, Fetza, Én.
Viszonylag hamar letudtuk a pakolást, a stagek áthordását, összekészülődést a kiútra. Kiosztottuk a kiszállítandó felszerelést, mindenkinek jutott bőven cucc! Fejenként 5-6 stage, ételhordó, bag, jutott mindenkinek plusz bögrék, mérőeszközök, kiskaniszterek lógtak mindenkiről. Lassan, óvatosan, egymásra figyelve úsztunk kifelé, a szűkületeknél bevárva egymást, ahol kell segítve hagytuk el a barlangot. Már a cuccok áthordásánál lehetett észlelni, hogy 6-8 cm-t emelkedett a vízszint, amikor kiértünk esett az eső, várható volt, hogy az éjjel megjön a melegfront, meg az ígért olvadás. Jól sikerült időzíteni! Gyorsan bepakoltunk a buszba, majd vissza a szállásra, hogy megnézzük, hogyan sikerült Safiéknak térképet varázsolni a mérési eredményekből?!
Az este ezzel telt. Ellenőriztük a rajzolt térképet, finomítgattuk, csodáltuk az eredményt! Szép munka volt! A harmadik szifon 330m, plusz a „Zuhanyzó” és a „Csónakázótó” összesen plusz 105m. Az eddig befektetett és felmért összes kötél 1250m!
Másnap reggel összepakoltunk, bedobáltuk a cuccokat a buszba készülődtünk az indulásra. A Kolpa vízszintjét elnézve, igen szép kis áradás van kialakulóban. Az eddig kristálytiszta, kedves hegyi folyóból, szürke, rohanó áradat lett. A vízszint legalább egy métert emelkedett. Elindultunk a busszal, de megálltunk megnézni a kedvenc helyeinket. A Bilpa szintén áradt, egy méterrel magasabb volt, látni lehetett az erőt amit a kiáramló víz képviselt! Tovább haladva, néhol megcsodáltuk a folyót, a zúgóit ahol hömpölygött a víz lefelé. Megálltunk egy kedves kis barlangnál, ahol jártunk már párszor, most az is fel volt telve vízzel. Majd elértünk a Jelovicka alatti folyótorkolathoz, a helyről lefolyó patak még soha nem látott méretet öltött, nagy hangzavarral dübörgött lefelé, mutatva, hogy azért a víz az úr!
 

 

Korábbi túrán készült képek a galériában.